2010. szeptember 30., csütörtök

6105-8000 x2

1968-ban a SEIKO elkészítette második generációs búváróráját, amely a 6105-8000 (8009) névre hallgat.
A 8009-es az észak-amerikai piacra készült, a 8000-es pedig a többire. Szimmetrikus rozsdamentes acél tok, 6105-ös autamata szerkezet (nem húzható a koronával, mint a SEIKO szerkezetek nagy többsége és nincs másodperc-stop sem), 21600 féllengés-számmal és 17 kővel. A búvárlünetta mindkét irányba szabadon forgatható, a korona nem csavarmenetes, de jelzett, SEIKO felirattal ellátott, ez nagyon ritka a SEIKO-k között. 150 méterig vízálló, ezt a megfelelő tömítések, a csavaros hátlap és a vastag (kb. 5mm) kristály garantálja. Eredetileg kaucsuk szíjjal szerelték, de eredeti példányt szinte lehetetlen fellelni belőle, utángyártottat viszont fillérekért lehet kapni.




A nálam lévő példányokat a Vateráról szereztem be. Mindkét óra hátlapján a "WATER PROOF" felirat olvasható, ez azért érdekes, mert később a SEIKO áttért a "WATER RESIST" feliratra. Ha a számlapon nem a PROOF olvasható (miközben a hátlapon igen), hanem RESIST, akkor szinte biztos, hogy utángyártott a számlap.


Az első példány kb. 3 éve lett az enyém és a képeken látható kék SEIKO dobozban érkezett, mind az óra, mind a doboz gyönyörű állapotban van. Ez azért lehetséges, mert a számlap utángyártott (de a legjobb minőségű) RESIST felirattal és a mutatók is túl jó állapotban vannak ahhoz, hogy eredetiek legyenek - a másodpercmutató kis piros pöttye ilyen idős korában már ki szokott fehéredni. A szíja a SEIKO LC kijelzésű kvarcóráiról lehet ismerős, nagyon illik hozzá szerintem. Az üveg/kristály kb. egy millimétert túlnyúlik a lünettán, tehát ez is utángyártott. A lünetta viszont eredetinek tűnik, minimális karcok vannak rajta, de gyönyörű állapotban van. A tok összességében hibátlan, hajszálkarcok vannak rajta, de soha nem volt polírozva, látszanak rajta az eredeti megmunkálás nyomai. Gyártási idő: 1968. július.






A második óra is a Vateráról van, pár hónapja bukkantam rá. Nagyon-nagyon olcsón sikerült hozzájutnom (4 számjegyű összeg), persze az állopota egy kicsit más mint az előzőé. Minden porcikája eredeti! Ennek a számlapján PROOF olvasható és a lumineszkáló bevonatok szépen megöregedtek, rozsdának szerencsére nyoma sincs. A mutatók is eredetiek, a másodperc mutatóból eltűnt a kis piros pötty. A lünettája kicsit karcos, kopott, de viszonylag jó állapotú, a szerkezete is szép, tiszta, egy kicsit siet csak. A hátlapján van egy mélyebb karc egy korábbi szakszerűtlen nyitásból adódóan, de a tok egy-két miniatűr horpadástól eltekintve jó állapotban van.
Az üveget sajnos valaki megpróbálta felpolírozni, de a túl mély karcok miatt inkább homályos lett, mint szép...ez jól látszik is a képeken, főleg, amikor az üveg nélkül látszik a számlap. Ennek az órának a szíja nem SEIKO, de a zárrészt kicseréltem SEIKO-ra. Gyártási idő: 1969. február.



Szétnéztem az eBay-en és ennél rosszabb állapotúakat találtam 4-500$-ért.
Úgy terveztem, hogy amint megérkezik az óra és megtisztítottam, rögtön feltolom az eBay-re, de a mai napig nem volt még szívem megválni tőle :) -viszont sikerült hozzá szereznem egy ugyanolyan kék SEIKO tokot.

2010. szeptember 26., vasárnap

SEIKOholic

Az alábbi remekművet a network54 -en olvastam és muszáj leírnom ide. Igyekeztem pontosan fordítani, de nem minden hangzik olyan jól magyarul, mint az angol eredetiben.

"A 10 legfőbb jele annak, hogy nemcsak megbecsülöd és gyűjtöd a SEIKO-kat, hanem...
...FANATIKUS vagy!



10) Büszke vagy arra, hogy már csak négy 7s26-os búvárod van, és annak ellenére, hogy tudod, hogy a narancs Monster-ed pont olyan volt, mint a fekete Monster és az SKX007K még inkább hasonlított az SKX007J-re, még mindig azt kívánod, hogy bárcsak meglennének ahelyett, hogy eladtad őket.


9) Annak ellenére, hogy büszke vagy arra a tényre, hogy már csak négy 7s26-osod van, azon gondolkodsz, hogy melyik legyen a következő modern búvárórád, SKXA35, SKX011j, titán, kvarc, kinetic/öröknaptáras, prospex, gmt, stb... Igazából mindegyiket szeretnéd. És az is bosszant, hogy az SKX175-öt és az SKX009-et is akarod annak ellenére, hogy képről nem tudod megkülönböztetni őket.


8) Idegesít, hogy a barátaid, kollégáid és a feleséged nem tudják a különbséget az SKX173 és a 6309-7290 között. Az még jobban bosszant, hogy a 6309-7290-ed és a 6309-729A-d nem a "Japan only" verziók. Még rosszabb, hogy néha nem tudsz aludni, mert még soha nem találkoztál egy narancssárga számlapos 6309-729b-vel.


7) Örülsz, hogy végre sikerült beszerezni egy H558-5009 "Arnold" ana-digi búvárórát!!!! Egy héttel később veszel egy H558-5000-est. Kiver a hideg veríték amikor kiderül, hogy létezik narancs számlapos verzió is. Elfog az émelygés, mert a narancs számlaposok felirata lehet "diver's 150m" és "sports 150m" is.


6) Várod, hogy Randall (egy híres óra-tuningoló) beleszeressen egy új gitárba, mert akkor talán megszerezheted az egyik király búváróráját. Aztán seggberugod magad, mert lemaradtál róla vagy mert már van egy olyan órád. (Alternatív 6: egy jelzáloghitelnyi pénzt fizetsz Randall-nek és jelentős szereped van abban, hogy óriási a várólistája)


5) Több mint fél tucat 7002-es búvárórád volt, többségüket meg tudtad különböztetni, ha rápillantottál a számlapjukra vagy a lünettájukra. Néhányat csak úgy, ha megnézted  a hátlapjukat is.
Már csak négy darab van belőlük, de még mindig hiányoznak amiket eladtál és továbbra is figyeled a 7002-es aukciókat annak ellenére, hogy egyiket se szoktad gyakran viselni.


4) Végülis kikötsz egy 600m-es Pro mellett, füstölögsz magadban a munkahelyeden, mert senkinek nem tűnik fel, de mindenkinek nagyon tetszik a barátod "tengerészgyalogos kinézetű" órája. Pár nap múlva, amikor azt hiszed, hogy ezt a hetet már megúsztad, összefutsz egy ismerősöddel, aki ránéz a 6306-7000-es, 6105-800x vagy 6105-811x órádra és azt mondja: "Király! Pont mint az enyém." aztán megmutatja az 1968-as 300m-est, amit egy lomtalanításkor szerzett párezer forintért és fogalma sincs arról, hogy igazából mi is az.
Miután kiengedtek a roham után a kórházból, ismét összefutsz vele és felajánlod, hogy megveszed tőle, de ő azt mondja: "Nem megy, elcseréltem egy jobbra, svájci szerkezet van benne, mint a Rolexekben" és megmutatja a vadi új Invicta-ját. Ismét kórházba kerülsz az újabb roham miatt.


3) Egy idő után a feleséged egy nagy "S-E-I-K-O" nyakláncot kezd viselni és lefekvéskor azzal nyaggat, hogy egy komplett szerkezet felújításra van szüksége. (Megjegyzés az olvasóknak: nagy bajban vagy, ha valami ilyesmit mondasz: "egy ilyen régi modellnek csak egy kis utánállítás jár")


2) Egy rakás olcsó órát halmozol fel, amelyek ugyanolyan szerkezettel vannak szerelve, mint a búváróráid. De amikor az egyikből fel kellene használnod a szerkezetet, inkább úgy döntesz, hogy megjavíttatod és felújíttatod. A felújításra és a régi búvárórád javíttatására így körülbelül négyszer annyit költesz mint egy vadiúj SKX búvárra és egy SEIKO 5-ösre együtt.


1) Ismered az összes korábban említett modellszámot és nem számít, hogy mennyi órád van, azt kívánod, bárcsak az én összes órám is a tiéd lenne!"

Egyik első órám

1998, Velence, Olaszország. 20. születésnapomra kaptam az utazást és iszonyatosan élveztük feleségemmel. Nagyon fiatalok voltunk és felelőtlenek, de főleg szüleim, akik a biztonság kedvéért adtak egy hitelkártyát is vész esetére.
A vész pedig bekövetkezett, amikor elhaladtunk egy SWATCH store mellett. A kínálatot átnézve egyértelmű volt a dolog, egyből beleszerettem az egyszerű számlapba, a selymesen csillogó alumínium tokba és a kellemes rugós szíjba.

SWATCH IRONY Loomi (1998)

Kihagyhatatlan. 10 évig volt hű társam minden egyes nap és csak azért került le a kezemről, mert megkaptam azt az órát, ami beindította a szenvedélyt....de erről majd legközelebb.
Az óra különlegessége, hogy a 2 óránál lévő gombot megnyomva a számlap fehér része és az indikációk pár másodpercig halk zümmögés kíséretében kékesen felizzottak....ez a funkció sajnos már nem működik rajta.

Kék háttérvilágítás

Vettem egy nem működő donort, szinte karcmentes tokkal, hátha tudok csinálni a kettőből egy tökéleteset. A svájciak ezt nem így gondolták, gondosan hozzáheggesztették az alumínium rámát a tokhoz, nehogy meg tudjam gyógyítani. Apropó tok, az óra egy nagyon elegáns műbőrtokban csücsült, plexi sapkával. Az ilyen apróságokkal (is) mentette meg a SWATCH a svájci óraipart.

Műbőr tok
Kicsit koszos. Legutóbb, amikor beraktam az ultrahangos tisztítóba, megállt. Megijedtem. Leszedtem az elemtakaró fedelet és alatta vizes volt, hajszárítóval kiszárítottam és azóta is szépen működik. Ezért ilyen koszos, a hátlapján az apró kráterek az izzadságtól keletkeztek, az alumínium rosszabbul bírja, mint az acél.


Amúgy a mai napig szeretem, nagyon kényelmes, visszafogott és megbízható, nincs dátumkijelzés, de emiatt szimmetrikus a számlap, ami nagyon jól áll neki.

2010. szeptember 16., csütörtök

Diver

Engem főleg a búvárórák érdekelnek, azokból is a régiek. Hobbiszinten búvárkodtam, jóval az óramániám kialakulása előtt, de kezdődő asztmám miatt felhagytam vele....na jó, a cápákkal sem vagyok kibékülve, habár még csak döglöttel találkoztam.
Általában SEIKO-kra utazom a Vaterán, Teszvesz-en, eBay-en, a termékfigyelőimben mindig van 20-30 db óra, de ezek közül csak nagyon kevés kerül hozzám sajnos....persze erről a családom nem teljesen így vélekedik :)
Nemsokára bemutatom az elsőnek tekinthető órámat (persze nem az első, de ez van még mindig a tulajdonomban) és bemutatom azt is, ami beindította az órák iránti szenvedélyemet.
Érdekes, hogy egyik sem búvár :) - és nem is SEIKO

2010. szeptember 15., szerda

Első

Régóta gondolkodom, hogy elkezdek írni egy blogot. Igazából egy fórumot kerestem, ahol tudok a többi óragyűjtővel, őrülttel, megszállottal beszélni, tapasztolatokat cserélni, tippeket adni és kapni, de nem találtam ilyet, legalábbis nem magyar nyelven. Az SCWF-et és a PMWF-et szoktam olvasgatni, remek információforrások, de semmi több, az index fórumáról meg inkább nem nyilatkoznék.
Ahogy az időm engedi, be fogom mutatni szép lassan gyűjteményem darabjait, elmesélem, hogy hogyan jutottam hozzájuk és persze azokról az órákról is írni fogok, amiket szeretnék a gyűjteményemben tudni.
Írói vénával egyáltalán nem rendelkezem, előre is elnézést kérek mindenkitől, aki olvasni fog :)