2012. január 7., szombat

7S26-02F0 - Ajándékba kaptam

Ez az óra azért áll közel hozzám, mert édesapámtól kaptam (ez pedig azért különleges, mert egy kezemen össze tudom számolni, hogy hány órát kaptam ajándékba, köszönhetően annak, hogy senki nem mer nekem órát venni). Karácsonyra hozta (nem most) a Jézuska, legalábbis mostanában (ismét) így mondjuk a gyerkőcök miatt. Én is szeretnék újra gyerek lenni, annyira imádtam, hogy talán még fel sem nőttem, de ez most mind mellékes.


Nézzük meg közelebbről ezt a nem túl régi (2007. áprilisi) kis Seikot.
Ha csak úgy rápillantok a képekre, nem fog meg, nem vagyok oda az integrált szíjakért, a fényes felületekért.
De kézbe/kézre véve teljesen más képet mutat az óra. A tok íve tökéletesen folytatódik a szíjban, a kettő külön-külön bután nézne ki, de így egyben nagyon jól mutatnak.


A fényes felületeket közelebbről nézve már  láthatjuk, hogy nagyon finom szatén polírozást kapott, így a karcok sem látszanak meg rajta olyan hamar.
A korabeli kommersz "5"-ösökre jellemzően hardlex-üveg hátlapot kapott, így megcsodálhatjuk a Seiko egyik legolcsóbb igáslovát a 7S26b szerkezetet.


Sokat vitatkoztunk róla a PH! ide vágó fórumán, hogy milyen is ez a szerkezet, ugyanis a költségcsökkentés oltárán feláldoztak pár alkatrészt és így a nap/dátumváltásért felelős fogaskerekek műanyagból készültek...de ha valaki helyesen bánik a néha szükségszerű után-állítással, szerintem nem sok probléma merülhet fel vele.
Nem ez a legpontosabb Seiko szerkezet, de strapabíró, ha nem ilyen áron adnák, akkor nem terjedhettek volna el széles körben a megbízható automata órák (szerintem).
Tehát a szokásos nap-dátum kijelzés 3 óránál, korona kb. 3:50-nél, szépen sikló piros másodpercmutató, és ami még a kicsit sportos hatást fokozza, a szépen textúrált fekete, karbon-szerű vagy szőttes számlap.


Ezt most sikerült érdekesen megfogalmaznom, szóval arra a fémrácsra hasonlít, amit a sportautók levegőbeömlői elé szoktak szerelni, hogy a nagyobb bogarakat kint tartsa.
A mutatók és a rakott indexek végeinél elhelyezett pöttyök szépen lumineszkálnak a sötétben.
Egyszóval szerethető kis óra, akár még alkalmi ruházathoz is hordható, nem kelt feltűnést.


Ismét vészesen fogynak a bemutatásra váró óráim. És ennek a trendnek most semmi nem kedvez.
Például nemrég kihagytam egy olyan párezres alkatrésznek a megvételét, amit már közel 5 éve keresek, most már persze megbántam. Ha megvettem volna, most jelentkezhetnék egy olyan bejegyzéssel, ami egy óra felújításán, szívátültetésén vezet végig.....majd legközelebb.

4 megjegyzés:

káosz írta...

Szia! Szép óra, valami ilyesmit szeretnék. Tudnál javasolni olyan 5-öst, amiben jobb a szerkezet? Nem riadok vissza a régebbiektől sem.

SEIKOtomi írta...

Szia! A mostani 5-ösökben ez a szerkezet van, esetleg a 7s36, de az se sokkal jobb. Ha javasolni kellene, akkor nem 5-öst, hanem valami markánsabbat, híresebbet javasolnék. Nézz szét a korábbi bejegyzések között. Nem ártana persze tudni, hogy milyen a stílusod, stb.
Ha többet szeretnél erről beszélgetni, akkor menjünk át a fórumra, az egyszerűbb:
http://seikoholics.forumx.hu
Üdv, SEIKOtomi

szlevi írta...

Ez tetszik, pedig en nem szeretem a fekete szamlapot.

SEIKOtomi írta...

Nem gondoltam, hogy olvasod a blogom :)