2011. november 11., péntek

Citizen Analog Aerochron - a csalóka

Ismét egy Citizen, ismét nyomásmérő-szenzorral, ismét egy ritka darab. Most már elég széles helyet foglalnak el a hasonló darabok a vitrinben, ideje lesz visszatérni egy időre a jó öreg SEIKO vonalhoz :)
Persze ezen már túl vagyok, azóta érkezett már pár SEIKO, nem kevés bosszúságot és örömöt okozva, de ezekről majd későbbi bejegyzésekben mesélek (előzetesben legyen annyi elég, hogy az egyik postafordultával elindult vissza Amerikába, a másik meg a pályafutásom 2. legjobb vételének tűnt, de egyelőre az órásomnál csücsül és defibrillálásra vár (Az első legjobb vétel a ramatyabb 6105-ös volt)).

De térjünk vissza a bejegyzés tárgyához, az Analog Altichronhoz. Korábbi Altichron- és Aerochron bejegyzéseket a címkék között guberálva lehet találni.


Mint sok más esetben, ez is úgy indult, hogy böngészgettem a Vaterát és megakadt a szemem ezen a szépségen. Már láttam korábban egy ilyet (sőt, még most is fent van) eléggé drágán és csúnya fotóval, de erről most szép képek voltak fent. Nem is nagyon hozott volna lázba a dolog, ha nem látom a leírás alatt, hogy valaki cserét ajánlott fel és az eladó már majdnem elfogadta.
Nosza, akkor vágjunk bele, én nemrég adtam fel a küzdelmet, hogy el tudjam adni az egyik 7002-esemet, gondoltam, egy próbát megér. Legnagyobb megdöbbenésemre az eladó kapva kapott az alkalmon és másnap a kezemben volt az óra.
Nagyon örültem neki, nagyon szép állapotban van, súlyos és komoly darab. Akkor még nem volt a birtokomban az Aqualand Chrono, ami pontosan ugyanilyen tokban van, csak a tengerszint másik oldalán lép működésbe.


A működéséről annyit kell tudni, hogy a központi másodpercmutató tudja kijelezni a szenzor által mért légnyomásból számított magasságot, 10 méteres pontossággal. Ha valaki követ az elejétől és olvasta a véleményemet erről a technológiáról, az tudhatja, hogy mit gondolok róla, a bejegyzés címét is ez inspirálta.
Röviden:

"Ez az igazi 22-es csapdája - tudnom kell, hogy milyen magasan vagyok ahhoz, hogy az óra tudja, hogy milyen magasan vagyok. Persze ezt az óra mondhatná meg nekem. Ha nem tőle tudnám, akkor meg mi értelme...."


Az említett mutató a kronográf módba kapcsolva az eltelt másodperceket mutatja 1 percig, ezalatt a 6 óránál elhelyezkedő mutató 1/10-ed másodperceket mér (alaphelyzetben az óra sima másodpercmutatója). 1 perc elteltével a központi másodpercmutató az eltelt perceket mutatja, míg a 6 óránál lévő kis mutató áttér a másodpercek mérésére. Ezalatt az eddig "SEC" -re mutató, 12 óránál elhelyezkedő mutató elér a "MIN" feliratra, ezzel jelezve a központi másodpercmutató új funkcióját. Ez a kis mutató alaphelyzetben azt mutatja, hogy milyen magasan vagyunk km-ekben számolva, tehát a külső kör 1000-es beosztása miatt számolni kell, hogy hányadik ezresnél is járunk. Az óra amúgy -300 és +5000 méter között tudja a magasságot kijelezni.


A fehér számlap nem a legjobb leolvashatóságú, de ezt próbálják valamennyire ellensúlyozni az átlyukasztott mutatók és a viszonylag jól lumineszkáló indexek.



A szíja tökéletes. Ilyet csak a nagyon komoly búváróráinál alkalmaz például a SEIKO.
A szíj hosszát egy gombnyomással bármikor meg tudjuk változtatni (ez ugye a búvárruha külsején viselve lehet hasznos a búváróráknál, itt csak egy sima kényelmi funkció), kellő súlya is van és a biztonsági zár is plusz pontot érdemel.


A kétirányba akadálytalanul forgatható lünettán az égtájak kaptak helyet, túrázáskor biztosan jól jön valakinek (persze...talán 20 éve, amikor még nem volt GPS...)


Összességében nagyon megszerettem az órát, kényelmes, viszonylag robusztus és valamennyire elegáns is.